Heti elemzéseink - ICT2004-2005    
Publikációk
/
Heti elemzéseink
/
Heti elemzéseink - ICT2004-2005
br_it-b_2004_18.pdf [567.89 Kb]
Hordozható számítógépek

2004. július 14. 11:21
Lassan, de biztosan mobilizálódnak a magyar vállalatok; s bár tavaly főleg a legnagyobbak fektettek hangsúlyt a hordozható PC-k beszerzésére, a laptopok több mint fele így is az ötvenfősnél kisebb cégeknél működik.

Mintegy 233 ezer cégünk 17 százaléka rendelkezik legalább egy hordozható PC-vel; a megoszlás azonban korántsem egyenletes, mert míg a nagyvállalatok 91 százalékánál található hordozható számítógép, a középvállalatoknak 55 százaléka, a kisvállalatoknak negyedrésze, a mikrovállalkozások között pedig csupán minden hetedik-nyolcadik cég birtokol hordozható PC-t.

Mobil nagyvállalatok

Az év elején összesen mintegy 95 ezer hordozható PC működött a hazai vállaltoknál, ami - az asztali számítógépek előző számunkban közölt, egymillió feletti számához viszonyítva - a teljes hazai PC-park kevesebb mint egytizedét teszi ki.
A laptop-állomány körülbelül kétharmada a tízfősnél nagyobb cégek dolgozóinak mobil munkavégzését segítette, ezen belül közel harmincezer noteszgép a nagyvállalatoknál működött, ám a gépek több mint felét ötvenfősnél kisebb kis- és mikrovállalatok használták - állapította meg a BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentés legfrissebb kiadásában.
Úgy tűnik tehát, hogy az utóbbi körben zömében az asztali PC helyettesítésére használják a laptopokat, míg a nagyvállalatoknál jobbára a távoli munkavégzés, a mobilmunka eszközeinek számítanak.

A kereskedelem vezet

Kevéssé meglepő módon jelentős különbségek mutatkoznak az egyes ágazatok noteszgép-állományában. A tízfősnél nagyobb cégeket vizsgálva a legtöbb hordozható PC a feldolgozóipari, kereskedelmi és szolgáltató cégeknél található, míg a mezőgazdaság, a bányászat és az építőipar hátrébb szorult. A laptop-park nagyságát tekintve a sort a pénzügyi szféra zárja, mert bár az egy cégre jutó darabszám e körben messze a legmagasabb, a vállalatok csekély száma miatt itt az állomány kisebb bármely más ágazaténál.
Hasonlóak az arányok a mikrovállalati körben is: itt a szolgáltató, a kereskedelmi és a feldolgozóipari tevékenységet folytató cégek viszik a prímet, együttesen az eszközök háromnegyedét birtokolva az összes többi területet messze maguk mögé utasítják.
Országos összesítésben a kereskedelemi vállalatoknál találjuk a legtöbb hordozható PC-t. A vállalati laptopok egynegyede a szolgáltatási szektorban üzemel, a feldolgozóipari cégek pedig a vállalati noteszgép-állomány 21 százalékát mondhatják magukénak.

Új gépek

A mobil eszközpark bővítésére, korszerűsítésére a jelenleg hordozható PC-vel rendelkező hazai vállalatok egyharmadánál, mintegy 13 ezer cégnél került sor az elmúlt évben. A legmagasabb arányban a nagyvállalatok vásároltak [a szóban forgó cégek 68 százaléka], a vállalatméret csökkenésével a beszerzés gyakorisága is esik: az érintett mikrovállalatoknak már csak 23 százaléka szerezte be új noteszgépét tavaly - mutat rá a piacot részletesen elemző tanulmány. A BellResearch kutatói ugyanakkor az állománynövekedés erős koncentrációjára hívják fel a figyelmet, hiszen a tavalyi noteszgép-beszerzések több mint negyede az összes hazai cég nem egészen 1 százalékát kitevő nagyvállalati körhöz fűződik, s csak körülbelül ugyanennyi új laptop került a 200 ezer vállalkozást számláló mikrovállalati szegmensbe.


A cikk az IT-Business infokommunikációs hetilap 2004/18. számában jelent meg. A szerkesztett, diagramokkal illusztrált anyag honlapunkról letölthető.

Többre kíváncsi a témában, mint ez a rövid ízelítő elemzés? Részletes adatokra van szüksége a stratégiaalkotáshoz?

Ismerje meg a Magyar Infokommunikációs Jelentés oldalain a 176 oldalas Hardver alapinfrastruktúra modul tartalmát, és az üzleti szegmens informatikai piaci elemzéseiből állítsa össze az Ön és cége igényeire szabott csomagot!

 



További anyagok
Így készül a Jelentés
Véget ért a Magyar Infokommunikációs Jelentés eredményeiből készített cikksorozat második évfolyama. Ezúttal a terület legátfogóbb hazai kutatásának hátterét és az aktuális kiadás újdonságait mutatjuk be.
Intézményi honlapok
Intézményi honlap-ellátottság
Intézményi internetkapcsolatok
Intézményi adat-hang integráció
Intézményi távközlési eszközök
Intézményi mobilkommunikáció
Mobiltelefónia az intézményeknél
Vezetékes intézményi telefónia
Intézményi adatkommunikáció
Intézményi IT-szolgáltatások
Intézményi IT-biztonság
Informatikai költségvetés
Intézményi IT-fejlesztések
Intézményi alkalmazások
Intézményi hálózatok
Intézményi PC-k
Eszközök és tartalmak
Internetezési szokások
Lakossági internethasználat
Otthoni internet
Lakossági mobiltelefon-használat
Vezetékes telefon a háztartásokban
Otthoni informatika
Lakossági számítógép-használat
Távközlési eszközök
Távközlési költségvetés
Mobilalkalmazások a vállalatoknál
Adatkommunikáció
Cégeink a weben
Internet-ellátottság
IT-fejlesztések és -költségvetés
Vállalati IT-biztonság
IT-szolgáltatások
Üzleti alkalmazások
Hálózatok és szerverek
Hordozható eszközök
Asztali számítógépek
Így készül a Jelentés
Intézményi IT-biztonság
Intézményi honlapok
Intézményi honlap-ellátottság
Internet az intézményeknél
Távközlési eszközök és szolgáltatások
Mobil távközlés közintézményekben
Vezetékes telefónia
Adatkommunikációs kapcsolatok
IT-szolgáltatások az intézményi szférában
Fejlesztések a közszférában
Intézményi alkalmazások
Hálózatok az intézményeknél
PC-k az intézményi szférában
Eszközök és tartalmak
Internetezési szokások
Lakossági Internet-használat
Internet-hozzáférés a háztartásokban
Lakossági mobiltelefon-használat
Vezetékes telefon a háztartásokban
IT-eszközök a háztartásokban
Lakossági számítógép-használat
Számítógép a háztartásokban
Alközpontok - digitális dominancia
Távközlési költségvetés
Vállalati mobilkommunikációs megoldások
Adatkommunikáció és telephelyek
Honlapok a cégeknél
Internet-kapcsolatok - felzárkózóban
IT-költségvetés - íratlan tervek
Javul az informatikai biztonság
Outsourcing; ki, mit, miért helyez ki?
Üzleti alkalmazások; alkalmazzák-e?
Vállalati kiszolgálók: kevésnél sok
Jelentés a végekről - Asztali számítógépek az üzleti szférában
EnglishKeresésHonlap-térképJogok és adatvédelemKapcsolatfelvétel
Kód:
BellResearch - Jó döntéseket támogatunk. ¤ Telefon: [+36-1] 477 01 00 ¤ Telefax: [+36-1] 477 01 01 ¤ H-1133 Budapest, Gogol u. 16.