Heti elemzéseink - ICT2006    
Publikációk
/
Heti elemzéseink
/
Heti elemzéseink - ICT2006
Adatkommunikáció

2007. február 27. 15:27
A hazai intézmények negyede folytat adatkommunikációt; az ADSL technológia elterjedtségben már megelőzi a kapcsolt vonali hozzáférést.

A hazai közszféra 16 ezer intézményének 26 százaléka, hozzávetőlegesen 4200 szervezet tart fenn adatkommunikációs összeköttetést telephelyei között, illetve egyéb belföldi vagy nemzetközi végpontokkal - olvasható a Magyar Infokommunikációs Jelentés közelmúltban megjelent, WAN-kommunikációval foglalkozó moduljában. A BellResearch kutatói - a beszédcélú, fax- és nyilvános interneten keresztüli kapcsolatokat kizárva - az adatátvitel során alkalmazott megoldásokat, a kommunikáció irányait, illetve a közelmúlt változásait és trendjeit elemezték.

Forrás szerinti szórás

A költségvetési forrásból gazdálkodó intézmények 27 százaléka, összesen mintegy 4500 szervezet rendelkezik több, egymástól földrajzilag elkülönülő tlephellyel. Ez az arány a központi költségvetési szegmensben ennél jóval magasabb, körülbelül 70 százalék, jelentős részben országos hálózatokról
beszélhetünk.

Telephelyek

Ezzel szemben az önkormányzati költségvetésből gazdálkodó és az oktatási intézmények közül csupán minden negyediknél, illetve ötödiknél találunk több telephelyet, és ezek is jellemzően ugyanazon a településen találhatók. A kutatási eredmények szerint minden ötödik több telephelyes intézmény egységei között lehetséges adatkommunikációs hálózati kapcsolat, és ez az arány nagyjából megfelel az előző évben mértnek - mutatnak rá a BellResearch elemzői.

Sokkal inkább tipikus a telephelyek közti adatkommunikáció a központi költségvetési intézmények körében [70 százalék], ezen belül is kiemelkedő az általános központi közigazgatásban tevékenykedő szervezetek megközelítőleg teljes [95 százalékos] ellátottsága.

Irány: kifelé

A hazai intézmények egyéb belföldi végpontokkal sokkal gyakrabban folytatnak adatkommunikációt, mint a saját telephelyeik között. A szervezetek csaknem negyede, hozzávetőleg 4000 intézmény tart fenn ilyen összeköttetést, amely elsősorban egyéb [társ-, illetve alá- vagy fölérendelt] intézményekkel, illetve bankokkal, pénzintézetekkel biztosít hálózati kapcsolatot.

Szélesebb sávon

A technológiai megoldásokban ugyanakkor jelentős változás zajlott az előző időszakhoz képest: az analóg kapcsolt vonali, modemes megoldás vezető szerepét átvette az ADSL szélessávú technológia. Az adatkapcsolattal rendelkező intézmények 41 százalékánál található ilyen technológia, míg keskenysávú betárcsázós kpcsolatot már csak 37 százalékuk vesz igénybe.

Bérelt harmadik hely

Ebből a szempontból a harmadik helyre a bérelt vonali hozzáférés került, amelyet a releváns szervezetek mintegy egyötöde használ. Az egyes szegmensekben jelentősek a különbségek: míg a központi költségvetési intézmények körében egyértelmûen a bérelt vonali kapcsolat dominál [72 százalék], addig az oktatásban az ADSL került ki abszolút győztesen [58 százalék]. Ma már az egészségügyi intézmények körében is jellemzőbb az ADSL, mint a kapcsolt vonali technológia, azonban az önkormányzati intézmények még mindig inkább ez utóbbi megoldást használják.

 



További anyagok
Így készül a Jelentés
A Magyar Infokommunikációs Jelentés 2006-os évfolyamának eredményeiből összeállított cikksorozatunk végére érve a kulisszák mögé nézünk: a piaci adatok után magát a kutatást mutatjuk be.
Intézményi internet
Intézményi adat-hang integráció
Távközlési eszközök az intézményeknél
Intézményi mobilmegoldások
Mobiltelefónia az intézményeknél
Intézményi vezetékes telefónia
Intézményi IT-szolgáltatások
Intézményi IT-biztonság
Informatikai költségvetés
Intézményi alkalmazások
Intézményi hálózatok
Desktopok és laptopok a közszférában
Eszköz- és tartalomhasználat
Lakossági internethasználat
Internet a háztartásokban
Lakossági mobiltelefon-használat
Vezetékes telefónia a háztartásokban
Informatikai eszközök a háztartásokban
Lakossági számítógép-használat
Számítógép a háztartásokban
Távközlési kiadások
Vállalati IP-telefónia
Vállalati vezetékes telefónia
Üzleti mobilkommunikációs megoldások
Adatkommunikáció
Vállalati honlapok
Üzleti internet-ellátottság
IT-fejlesztések
Üzleti IT-biztonság
IT-szolgáltatások
Üzleti alkalmazások
Hálózatok és szerverek
Hordozható számítógépek
Asztali PC a vállalatoknál
EnglishKeresésHonlap-térképJogok és adatvédelemKapcsolatfelvétel
Kód:
BellResearch - Jó döntéseket támogatunk. ¤ Telefon: [+36-1] 477 01 00 ¤ Telefax: [+36-1] 477 01 01 ¤ H-1133 Budapest, Gogol u. 16.