Heti elemzéseink - ICT2007    
Publikációk
/
Heti elemzéseink
/
Heti elemzéseink - ICT2007
br_itb_2007_49.pdf [171.32 Kb]
Üzleti internet

2007. december 11. 12:28
A legalább tízfős hazai cégek 88 százaléka már szélessávú technológiát használ. A felsőbb szegmensek fokozatos telítődéséből adódóan az internetellátottság növekedése szinte már csak a mikrovállalati körből eredhet.

A BellResearch által éves rendszerességgel elkészített Magyar Infokommunikációs Jelentés üzleti internetszolgáltatással foglalkozó modulja szerint 2007-ben tízből hét hazai vállalatnál már elérhető a világháló. A becslések szerint közel 170 ezer hazai társas vállalkozás rendelkezik hozzáféréssel, amelynek 80 százaléka kevesebb mint 10 alkalmazottat foglalkoztat. Az internetpenetráció átlag feletti a budapesti székhellyel rendelkező cégek esetében, míg a legnagyobb - közel 10 százalékos - lemaradásban a délnyugat-magyarországi régió van.

Behozzák a lemaradást

A kutatássorozat idei eredményei azt mutatják, hogy az elmúlt egy év során a hazai, legalább 1 fős vállalati körben mintegy 3 százalékkal bővült az internetpenetráció. A  technikai fejlődést jól mintázza, hogy az ellátottság mára az 1-9 fős mikrovállalatok körében is elérte a kétharmados arányt [66 százalék]. A nagyobb cégek persze már jó ideje "előrébb tartanak" - felismerve vagy legalább tesztelve az internetben rejlő lehetőségeket: gyakorlatilag az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatok mindegyikénél, de még a 10-49 főt foglalkoztató kisvállalatoknak is a 95 százalékánál található legalább egy darab hozzáférés.

A penetráció kezdeti, viszonylag gyors növekedésének eredményeképpen a nagy-, közép- és kisvállalatok döntő többsége tehát ma már rendelkezik internetkapcsolattal, nagyobbrészt szélessávú technológiai alapokon. Az ellátottsági szint emelkedése mindazonáltal 2003 óta fo lyamatosan lassuló tendenciát mutat, ami a fokozatos telítődés következménye. A kisvállalatoknál a penetráció 2007-ben már 90 százalék fölé emelkedett, azaz a 10-49 főt foglalkoztató cégek e mutató tekintetében lassan beérték a legalább 50 alkalmazottal működő közép- és nagyvállalati kört. A növekedés üteme a számarányát tekintve meghatározó súlyú mikrovállalati szegmensben is lassul, bár a 2006-2007-es terminusban a penetráció itt még mintegy 3 százalékot emelkedett.

Változik a technika

A kis-, közép- és nagyvállalatok esetében - a telítettségközeli piaci helyzet következtében - az elmúlt év így sokkal inkább a sávszélesség bővítésének, semmint a penetráció növekedésének jegyében telt. A piaci folyamatok eltérően érintették a különböző hozzáférési technológiákat. Míg a dial-up hozzáférések aránya évről évre csökken [ma már csupán a legalább egy alkalmazottat foglalkoztató cégek 16 százaléka rendelkezik vele], addig az xdsl részaránya tovább nőtt, s a legnagyobb vállalatok kivételével domináns pozícióra tett szert. A nagyvállalatok körében, ha csak hajszálnyival is, de még mindig a bérelt vonali hozzáférés a leggyakoribb. A dedikált kapcsolatot biztosító, megbízható, de viszonylag drága bérelt vonali internetelérést a nagyvállalatok több mint fele használja, valamivel nagyobb arányban, mint az xdsl technológiát. Az egyértelműen feltörekvő kábeles internetelérés 2007-ben már a második leggyakrabban használt technológia, és főként a mikrovállalatok körében kedvelt.

A tervekről szólva

A BellResearch elemzői rámutatnak arra, hogy a következő időszakban az üzleti internetellátottság további növekedése szinte kizárólag a mikro vállalati szegmensből eredhet. A szolgáltatók számára így két lehetőség kínálkozik: újabb megoldásokat, szolgáltatásokat nyújtani a meglévő üzleti előfizetőknek [saját, illetve versenytársaik ügyfeleinek], valamint a mikrovállalatok körében bővíteni piacaikat.

Az elemzés emellett részletesen bemutatja az internetpenetráció alakulását az elmúlt években, az egyes hozzáférési technológiák részpiacait, valamint kitér a jelenleg internettel nem rendelkező vállalatok vásárlási/beszerzési terveire is.


Elemzésünk az IT-BUSINESS hetilapban jelent meg. A szerkesztett, diagramokkal illusztrált anyag honlapunkról letölthető.


Többre kíváncsi a témában, mint ez a rövid ízelítő elemzés? Részletes adatokra van szüksége a stratégiaalkotáshoz?

Ismerje meg a Magyar Infokommunikációs Jelentés oldalain a részpiaci modulok tartalmát, és az elemzésekből állítsa össze az Ön és cége igényeire szabott csomagot!

www.ictreport.hu



További anyagok
Így készül a Jelentés
A Magyar Infokommunikációs Jelentés 2007-es kiadásának számaiba betekintő cikksorozatunk végén az átfogó kutatás hátterét és a 2008-as évfolyam újdonságait mutatjuk be.
Távközlési csomagok
Intézményi honlapok és e-ügyintézés
Intézményi internetpenetráció
Mobilkommunikáció az intézményeknél
Vezetékes távközlés a közszférában
Intézményi alközpontok
A közszféra it-fejlesztései
A közszféra it-biztonsága
Szoftverek az intézményeknél
Intézményi szerverek
Intézményi hálózatok
Pc-k a közszférában
Többet - egy csomagban?
Digitális tévézés
Lakossági mobilhasználat
Lakossági vezetékes telefon
Szűkül a digitális szakadék
Átrendeződő internetpiac
Pc-használat: terjedési korlátok
Jártasság és felkészültség
Lakossági pc-használat
Digitális hétköznapok
Számítógép a háztartásokban
Üzleti szféra: távközlés
Informatikai biztonság
Vállalati honlapok
Tovább terjed az üzleti szélessáv
Informatikai fejlesztések
Informatikai szolgáltatások
Üzleti megoldások
Konvergens szolgáltatások
Terjeszkednek a csoportok
Vállalati kliensszoftverek
Kéziszámítógépek és okostelefonok
Nyomtatók üzleti piaca
Fix telefónia ip alapokon
Fix telefónia az üzleti szegmensben
Vállalati szerverek
Vezetékkel vagy anélkül?
Üzleti és adatkommunikáció
Vállalati ip-telefónia
Vállalati pc-trendek - fókuszban a hordozhatóság
EnglishKeresésHonlap-térképJogok és adatvédelemKapcsolatfelvétel
Kód:
BellResearch - Jó döntéseket támogatunk. ¤ Telefon: [+36-1] 477 01 00 ¤ Telefax: [+36-1] 477 01 01 ¤ H-1133 Budapest, Gogol u. 16.